Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Aeon Flux

2009.05.01

Aeon Flux

2115-öt írunk. Napjainkban, a bolygó ahol élünk, szinte teljesen kihalt. Fajunkból, az emberekből, alig ötezren éltük túl a vészt. Valamikor régen pusztító járvány tombolt világunkban, amit csak az erősek élhettek túl.
Génsebészek fejlesztettek ki egy vakcinát a pusztító kór ellen, amit csak a kiváltságot élvezők kaphattak meg. A vakcinának viszont volt egy mellékhatása. Az emberek teljesen sterilizálódtak, ami annyit tesz, hogy nemzőképességünket elvesztettük, de legalább életben voltunk. Aki gyermeket szeretett volna, annak részt kellet venni egy lombikbébi programban, másképp már nem lehetett.

Az én nevem Aeon Flux, de mindenki csak Aeoni-nak hív. Titkosügynök vagyok a KGB egyik nyomozócsoportjánál. Egy nap megbízást kaptam, miszerint valaki gyilkosságot követett el. A mi kis városunkban ez volt a legjobban büntetve.
Itt ha valaki embert öl, kitörlik az emlékezetét, és újat, kitalált emlékeket ültetnek a helyére. Nincs annál rosszabb, ha ezt valaki átéli, annak teljesen megváltozik az élete. Elveszíti családját, barátait, mindenkit, akit ismert és szeretett. Az agymosás után kidobják az utcára, hogy aztán ott tengesse életét.
Úton voltunk, társammal és hű barátnőmmel, Jinevvel, amikor hirtelen egy autó bukkant fel előttünk a sötétben. Nem volt kivilágítva, így az ütközés elkerülhetetlen volt. Próbáltam félrerántani a kormányt, de hiába, megtörtént a baleset. Kómába estem, egy hosszú mély végeláthatatlan álomba.
Jinev, ő nem élte túl a karambolt. Meghalt.

2125. Tíz évvel később.
Az élet a bolygón kezd visszatérni, én is felébredtem a kómából. Amíg aludtam, a tudósok lefagyasztott génekből fejlesztettek ki új állatfajokat. Minden megváltozott itt a városban, mire felkeltem. A gyilkos kórt is sikerült megfékezni, de az emberek még mindig meddők voltak.
Valami mégis megváltozott, Akik túlélték még régebben a veszedelmet, meggyógyultak, és termékenyek lettek. Gyermeküket viszont soha nem szülhették meg. Nem tudni miért, de addigra eltűntek. Mintha soha nem is léteztek volna.
Amíg kómában voltam, furcsa álmokat láttam. Nem tudom, hogy valóság volt-e vagy csak álom, de nekem nagyon valódinak tűnt.
Egy téren álltam, körülöttem haldokló emberek. Ez a Drak, a gyilkos kór. Ott vagyok én is köztük, haldoklom, aztán már csak sötétet látok. Mintha akkor, ott, én is meghaltam volna. Emlékszem egy kislányra is, a kezemben tartom. Ezt azért tartom furcsának és lehetetlennek is, mert a gyermeknek ugyanaz volt a neve mint az enyém. Aeon Flux.
Hihetetlen volt az egész. Ezek az álmok, nem lehetnek valóság, valami mégis arra késztetett, hogy nézzek utána ezeknek a látomásoknak, valami azt súgta, hogy ezek megtörténtek, még régen. Nyomozni kezdtem. Találkoztam Jinevvel is. De most valahogy más, nem az a lány volt, akit megismertem, és mintha fiatalabb is lenne. Lábai helyett is kezek voltak. Az orvosok már végre tudtak hajtani egy ilyen bonyolult műtétet. Semmi se volt nekik lehetetlen. Jinev segítségével talán bejuthatok a KGB titkos osztályára. Nem halt meg. Pedig arra a napra tisztán emlékszem. A balesetben ő is ott volt, láttam meghalni, most mégis itt van velem. Éjjel a sötétség leple alatt lopóztunk be a KGB területére, hogy megszerezzünk pár iratot, amiből kideríthetünk valamit a múltamról. A biztonsági rendszer áthatolhatatlan, erre nem számítottunk. Az akciónk most nem sikerült, találnunk kellett valakit, aki bejuttat az osztályra.
Bevillan egy emlék a múltamból, én valamikor itt dolgoztam mint titkos ügynök és Jinev volt a társam. Sajnos ő erre nem emlékszik, mintha kicserélték volna, teljesen más volt, ez a lány nem az a Jinev volt, akit megismertem, de még így is mellettem állt. Talán még segíthet nekem. Másnap beadtam egy kérelmet a KGB-nek, hogy szeretnék ott dolgozni. Furcsán néztek rám az emberek. Egy ismerős idegen voltam nekik.
Miután minden papírt elintéztem, ami a munkába álláshoz kellett, hazamentem pihenni. Megfürödtem, majd lefeküdtem. Amint lecsuktam a szemem, elaludtam. Megint álmodok. Egy szobában vagyok, egy kórházhoz hasonló épületben. A helyiségben a fal mentén furcsa burkok sorakoztak, bennük emberek. Anyaméhhez hasonló tárolók voltak, mindegyikben egy növekvő test. Csövek lógtak ki belőlük, amin keresztül a tápanyagot juttathatták szervezetükbe. Felébredtem. Egy zajra riadtam fel. Kirara volt az, a fekete leopárdom. A házi macskák már kihaltak, így a vadállatokat szelídítettük házi kedvenceknek. Már ami megmaradt belőlük. Lelökött egy virágtartót az ablakból, arra ébredtem fel.

Egyre furcsábbak az álmaim, nem értem őket, és egyre jobban hajt az a belső hang, hogy derítsem ki az álmaimat.
Reggel volt egy üzenetem, miszerint meghallgatásra várnak a KGB irodájára. Erre vártam, nagyon remélem, hogy sikerül bejutnom, így megtudhatom a múltam titkait és, hogy miért vannak ezek az álmok. Délelőtt tíz órára vártak, el is mentem a megbeszélt időre. A megbeszélésen minden rendben ment, ahogy sejtettem, elfogadták a kérelmemet. Így már bejuthattam abba az elzárt szobába, ahol a dokumentumokat őrizték, gondosan elzárva. Szerencsére az újoncoknak csak irodai munkát adnak, így nem kellett a különleges megbízásokkal törődnöm. Szabad járásom volt a titkos osztályra, hozzájuthattam minden adathoz. Miután minden dolgom elrendeztem, hazafelé beültem egy kis kávézóba, hogy megigyak egy fekete kávét. Azon gondolkodom, vajon honnan jöhetnek ezek az álmok, és miért pont most bukkantak fel. Lehet egyszer én is átestem egy agymosáson és annak a mellékhatása lenne? Viszont a mai orvostudomány elég fejlett már ahhoz, hogy ezt kiküszöböljék. De akkor mégis, hogy? Talán a baleset következménye, akkor elég súlyos agyrázkódást szenvedtem, csak az válthatta ki, más magyarázatot nem találok rá.
Korán reggel keltem, hogy időben odaérjek munkahelyemre. Remélem, szerencsével járok már az első napon, és bejutok az adattárolóba. Sok rejtély van, ami megoldásra vár.
Odabent a KGB irodájában megint furcsán néznek rám. Mintha tudnának valamit, amit én nem, most már még erősebb a késztetés arra, hogy megtudjam, ki vagyok.
Leültem az asztalomhoz és elkezdtem gépelni, nem sok munkám volt még, inkább csak másolni kellet az adatokat. Amint lehetőség adódik rá, bemegyek abba a szobába. A kávészünet megfelelő időpontnak látszik, talán akkor megtudhatok valamit.
Megint bevillan egy emlék. Egy székben ülök, körülöttem orvosok, valamit beadnak nekem, egy szert, fájdalmat érzek, aztán elalszom.
A látomások egyre furcsábbak, már nem nagyon értem az egészet. Kik lehettek azok az orvosok és mit csináltak velem. Mindegy, erre most nem érek rá, kávészünet van. Itt az idő, hogy bejussak az adatokhoz. Mindenki kiment az ebédlőbe, remek alkalom kínálkozik a bejutásra. Már épp az ajtóban voltam, amikor valaki kézen ragadott. Megrémültem. A főnököm volt az, mondta, hogy oda még egyelőre nincs bejárásom, menjek én is kávézni.
Ezt megúsztam, csak az ajtóban kapott el, de még ha akartam volna se tudtam bejutni, mert az ajtó zárva volt, kulcsom pedig nincs. Márpedig be kell jutnom valahogy. Szerencsére volt nálam egy bankkártya, így nem okozott gondot az ajtó feltörése.
Odabent papírok tömkelegét találom. Minden dátum szerint van rendezve. Ahhoz, hogy megtaláljam, amit keresek vissza kell mennem egész a kezdetekig, mikor minden elkezdődött. Sorról sorra mentem, mire megtaláltam a keresett dokumentumot.
Ajtónyílást hallok, a papírokat gyorsan elrejtettem a táskámba, és próbáltam csendben maradni, hogy ne vegyen észre az, aki bejött.
Nem jártam sikerrel, megint a főnököm volt az, megfogott és karomnál rángatva vitt ki a helyiségből. Ordibált, hogy hogy sikerült bejutnom ide. Figyelmeztetett, ha még egyszer rajtakap itt, akkor kirúgnak. Nem tudtam mit tenni, gyengébb voltam mint ő, így csak akkor láttam lehetőséget a futásra, ha végre elengedi a kezemet.
Az ajtón kívül eresztett a szorításán annyit, hogy ki tudtam rántani a karom a fogságból. Futásnak eredtem. Most már nem állíthat meg senki, viszont menekülnöm kell. Mostanra már rájöhetett, hogy eltettem pár papírt. Haza nem mehetek, mert ott megtalálnak, bujkálnom kell.
Kiszöktem a város falán kívülre. Itt nincs már semmi a hatalmas dzsungelen kívül, csak az erre járó vadállatok veszélye fenyeget, könnyen a prédájuk lehetek, ha nem vigyázok.
Nálam vannak az akták, sikerült a tervem, most megtudhatom végre, hogy mit rejt a múlt.
Elkezdem olvasni lassan, nehogy egy fontos rész is kimaradjon. Olyan dolgokat tudtam meg, amik számomra hihetetlenek.

"Az emberiséget egy vírus fenyegeti, mely a kihalás szélére sodorhat minket, embereket. A Drak ellenszerét csak azok az egyedek kaphatják meg, akik fontosak a túlélés szempontjából. Ezek az emberek csak nagy hatalmúak, vagy a leggazdagabb emberek lehetnek, akiknek van elég pénzük a vakcinára. A kiváltságosak az orvosok voltak, rájuk szükség lesz az elkövetkezendő években. Nekik kell majd kifejleszteni azt az oltóanyagot, ami megoldás lehet a vírussal és a sterilitással szemben. Fajunkat eddig klónozással tudtuk fenntartani. Minden itt lévő embertől géneket tárolunk, amiből ha szükséges, kitenyészthetünk egy új emberi egyedet. Ha kifejlődött, emlékeket, munkát, családot adunk neki."

Tehát klónozás. Így maradtunk életben. Ez már magyarázatot ad arra is, hogy Jinev most él, és azért találtam olyan furcsának, mert teljesen más személyiséget kapott. Még csak egy valamit nem értek. Azok az emberek, akiknél a sterilitás már megszűnt, miért tűntek el nyomtalanul. Tudnom kell az okát, kénytelen vagyok visszamenni a városba. Egyenest Jinevhez megyek, ő talán tud valamit, hisz ő is a KGB titkos embere.
Mikor megtaláltam, mondtam neki, hogy nem sok időm van, a többiek már keresnek, de valamit muszáj megtudnom. Jinev, kérlek áruld el nekem mit tudsz az eltűnt emberekről, nagyon fontos, hogy tudjam. Az életem múlik rajta.
-Rendben! -válaszolta.
Elmentünk egy kis eldugott helyre, ott mindenről részletesen beszámolt, miszerint azok az emberek azért tűntek el, mert veszélyesek voltak a kiváltságosokra, meg akarják akadályozni az emberek túlszaporodását, ha ez megtörténne, minden olyan lenne, mint ezer évvel ezelőtt. Az emberek nyomorognának, és ezt nem engedhetik megtörténni. Kordában kell tartani az emberek létszámát, ami ötezer fő ebben az egyetlen városban, ezen a bolygón.
Azok az emberek, akik már meggyógyultak és nemzőképessé váltak, egy másik bolygóra szállítják, a Trionira, ott nyugodtan élhetik az életüket.
Jinev meggyőző magyarázatot tudott adni. Így már mindent értek. Hirtelen katonák jelentek meg a hátunk mögött, menekülni már késő volt. Elkaptak minket.
Jinevre agymosás vár, valószínűleg rám is. Bezártak egy tiszta fehér szobába, ahol jó pár napot töltöttem étlen, szomjan. Már kezdtem feladni az életet. Éheztem. Nem láttam már reményt arra, hogy folytathatom ezt az életem. Sok mindent megtudtam az emberi fajról és a gyávaságukról.
Orvosok léptek be a szobába és egy másikba vittek, leültettek egy székre, és valamilyen szert fecskendeztek a testembe. Fájdalmat érzek, majd kis idő múlva elalszom. Új emlékeket kapok és elvisznek egy lakásba, hogy ott új életet kezdjek. Mindennek vége. Tudásom kárba veszett.

Reggel van, az ágyamban ébredek, munkába készülök. Hirtelen egy emlékkép, körülöttem haldokló emberek. Én is haldoklom. Furcsa érzés fog el illúzióm után, mintha egyszer már megtörtént volna.

Tudnom kell!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Köszi

(Adelas, 2010.05.29 15:21)

Köszi szépen, örülök, hogy tetszik.

Szombathely

(Vikykeee, 2010.05.25 19:58)

nagyon jó!
am sajnálom az életedet:(((((